Ezen levelünkre sem érkezett érdemi válasz
ProDomis
Kft
Sánta
Mónika ügyvezetőnek
Budapest, Bródy Sándor u. 27.
1088
Tisztelt
Ügyvezető Asszony! Kedves Mónika!
A Társasházunk problémáival kapcsolatban folyó hó 4-én
írt, az „Elmúlt hat hónap történése” című megkeresésünkre adott válaszleveledet
október 18-án este 8 órakor köszönettel megkaptuk.
Sajnálattal tapasztaltuk, hogy a 2 hét alatt
megszületett válaszlevél csak kis
részben próbál elfogadható magyarázatot adni az általunk nagyon is fontosnak
ítélt kérdésekre, amelyeket korábban is már többször jeleztünk felétek, s
vártuk a megnyugtató megoldást, amire mindeddig nem került sor.
Bizonyára nem kell újra és újra ecsetelnünk, hogy az
elmúlt évek során milyen sok harcot kellett vívnunk a korábbi közös
képviselettel, akiket végül is kénytelenek voltunk szélnek ereszteni a sok-sok
linkségük és megbízhatatlanságuk miatt. Főleg pedig azért, mert hülyének
igyekeztek nézni a tulajdonosi közösséget, s gátlástalanul semmibe vették a
vállalt kötelezettségeiket. Ezután választottunk meg titeket a közös
képviseleti feladatok ellátására. Őszintén reméljük, hogy veletek nem lesznek
hasonló nézeteltérések, s közös erővel oldjuk meg az előttünk álló feladatokat!
Szeretnénk bízni abban, hogy a tulajdonosi közösség
által megválasztott SZVB és a ti cégetek között olyan bizalmi együttműködés
valósul meg, amely kizárja, hogy bárki is a másik fél „háta mögött” kívánna
cselekedni! Ez alapvető közös érdekünk, amit mindenkinek be kell tartania!
Tudomásul vesszük azon tájékoztatásotokat, hogy az
elmúlt félév során milyen intézkedéseket tettetek a társasház érdekében,
ugyanakkor felvetéseink döntő többségére nem reagáltatok, amelyek joggal foglalkoztatják a tulajdonosokat
és mielőbbi választ várnak tőletek.
Kérjük, hogy ezekre a kérdésekre is nagyon rövid időn
belül adjatok nagyon világos, konkrét válaszokat, és azokat a közgyűlés előtt részünkre küldjétek
el!
Végezetül nyomatékosan megismételjük azon korábbi
kérésünket, hogy a Társasház folyó évi költségvetését sürgősen el kell készíteni, és azt elfogadnia a közgyűlésnek, s ennek érdekében igen
szoros határidőn belül rendkívüli közgyűlést kell tartanunk.
Mostani tájékoztatótokban olvastuk, hogy Zoltánt
súlyos baleset érte. Nagyon aggódtunk érte, s szívből kívánunk neki mielőbbi
teljes gyógyulást!
Mindezek megvalósításához kérjük támogatásotokat és
aktív részvételeteket.
Budapest,
2016. október 21.
Üdvözlettel:
a Luther Társasház Számvizsgáló Bizottsága
Darabos Zsuzsa, Gyurik Gábor, Szűcs Ágnes
2 megjegyzés:
Dobbenetes a hanyagsaguk.
S. Zoltán megkapta a "jutalmát" máshol végzett korábbi ámokfutásai miatt.
Öröm volt olvasni, hogy máshonnan is kirakták. Az pedig külön öröm volt, hogy még súlyos balesetet is szenvedett, mert Isten nem ver bottal....
Megjegyzés küldése